Bemutatkozás

Bemutatkozás

Dr. Szlovenszki Adrienn ügyvéd vagyok a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara tagja.

Jogi diplomámat a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán szereztem 2006-ban, majd 2007-ben szintén a Miskolci Egyetemen szereztem meg EU szakirányos politológus végzettségemet.

Egyéni ügyvédi tevékenységemet Nyíregyháza belvárosában folytatom. Mind a kapcsolatfelvétel, mind pedig az ügyfélfogadás során igyekszem rugalmasan eljárni.

Miután megnyitottam önálló ügyvédi irodámat, kiemelten kezdtem foglalkozni családjogi ügyekkel. Úgy érzem, hogy családjogi ügyekben eljárni, képviseletet vállalni, mások életébe beleavatkozni nagy felelősséggel jár. Mind, akik hozzám fordulnak megtapasztalják, hogy az ügyvéd-ügyfél kapcsolat a családjog területen más értelmet kap, mint egyéb más eljárásokban. Tudom azt, hogy ügyfeleim sokszor életük legnehezebb hónapjait élik át, érzékenyebbek, sebezhetőek és a lehetőségeikről való tájékoztatás mellett fontos az is, hogy megtaláljanak és elérhető legyek a számukra. Az első konzultáció során megbeszéljük, hogy mi az, amit el szeretnének érni, és felvázoljuk a jogi lehetőségeket. Minden esetben törekszem a peres eljárást megelőző egyezségkötésre, mivel a tapasztalataim azt mutatják, hogy az legtöbb esetben mindenki számára megnyugtatóbb. Egyezséget nem azért kötünk, mert bele kell törődni valamibe. Amennyiben a helyzet úgy kívánja, mindent megteszek ügyfeleim érdekében a jog által biztosított keretek között.

Célom ügyfeleim magas színvonalú szakmai képviselete. Minden esetben arra törekszem, hogy a legrövidebb időn belül, a legmegfelelőbb megoldást találjam meg ügyfeleim részére.

00%

nyertes eljárás

00

elégedett ügyfél

00+

peren kívüli megállapodás

00%

elutasított ügy

szakképzett ügyvédek

Ismerje meg szakértőinket

Ügyfeleink véleménye

Ügyfélelégedettség